gyulai csaba
  GyulaiCsaba  
  újdonságok
 
   Kedves Látogató!
 
   2012. február 29.-én lezajlott Erdős Virág: Pimpáré és Vakvarjúcska c. mesejátékának  premier-előadása, melyhez jómagam írtam a kísérőzenét. Nagyon érdekes világú, izgalmas előadás lett, remek volt benne dolgozni! A veszprémi Kabóca Bábszínház repertoárján lesz látható a darab.
 
   Rögtön ezután Bognár Szilvivel Vas megyei Csintekerintő-turnét abszolváltunk.
 
 
   A közelmúltban két lemez is megjelent játékommal: a Makám&Kolinda tavaly karácsonyi koncertjének felvétele (ízelítőt ITT lehet meghallgatni);
valamint Bognár Szilvi Csintekerintő című gyereklemeze. Igen szép és kedves dolog lett, még fejtörőket is találhat benn az érdeklődő; valamint megismerhetjük a zenekari tagok gyermekeit is! Mindenkinek ajánlom!
 
 

 
   Úgy döntöttem, hogy ezentúl új zenefeltöltéseimet nem a honlap felületén fogom megtenni, hanem a www.soundcloud.com-oldalon. A honlapon fogytán a hely - ITT pedig egyszerűbb, gyorsabb a feltöltés, áttekinthetőbb a választék -  érdemes tehát gyakran odalátogatni, mert naponta bővülő zenelista fogadja az érdeklődőt.Sőt, itt már lehetőség van a kívánt zenéket nem csak meghallgatni, hanem letölteni is.
Idővel a "zenék" menüpont alatt szereplő számok is felkerülnek - addig a honlapomon nem hallható zenéket osztom meg az érdeklődőkkel ezen a felületen.
 
   Új felvételek kerültek fel a youtube-ra: a Kosbor Trió és Borbély Miki kapolcsi koncertje  ITT és ITT látható;
 
 
 
 
 
Régebbi - de még mindig aktuális - hírek:
 
Első együttesemnek, az AT Ensemble-nek harmadik, poszthumusz-lemeze felkerült a dalok.hu oldalára! A zenekar már nem működött, amikor 2001-ben az addig kiadatlan felvételekből összeállítottuk ezt a cédét - így túlnyomó részben igen régi, 1991-92-ben készült felvételekről van szó, tehát igazi kuriózum! Leginkább az AT repertoárjának kb. felét kitevő, elmélyültebb kamaramuzsikálás hallható a lemezen - ma már nemannyira szokás ilyen zenét csinálni, de talán akad egy-két ember, aki még meghallgat ilyeneket.
A teljes album 1116 (!!!) forintért letölthető ITT.
 
Újraindult a Voces Aequales honlapja! Ezentúl tehát ITT is követhetik az érdeklődők az együttes történéseit.
 
Továbbra is hirdetem, hogy megjelent a Voces Aequales énekegyüttes új lemeze "Tempora" címmel.
A dolog érdekessége, hogy ezt az anyagot 2000-ben, azaz kereken 10 évvel ezelőtt vettük fel, koncept-lemeztrilógiánk záródarabjaként - a CD viszont azóta sem jelent meg. Most elérkezettnek láttuk az időt, hogy korunknak megfelelően internetes csatornákon hozzáférhetővé tegyük - egész pontosan a www.dalok.hu oldalon.
Az 1998-ban készült "Apocalypsis" és a következő évben publikált "Genesis" című lemezeinkhez hasonlóan a "Tempora" is reneszánsz motettákat, gregorián tételeket, és a műsor koncepciójába illő, általunk rendelt kortárs kompozíciókat tartalmaz.
Ezen a lemezen az "idő" fogalmát próbáljuk meg több aspektusból körüljárni.
A lemez egyben, illetve számonként letölthető ITT;
a részletes információkat tartalmazó füzetek pdf-formátumban ITT és ITT.